Az abortált magzat megszólal
(miután felnőtt, és képesnek érezte magát erre fizikailag és lelkileg)



Link: https://youtu.be/nh-z4COwP9o 
Figyelem! A 16.ik perctől olyan felvételeket láthatsz, ami keverheti a széket alólad.

 
Képzelj el sok millió abortált magzatot. Az egyiket Isten feltámasztja. A magzat felnő, olyan szenvedések és elvetettség közepette, amit csak Jézus ismerhetett. Szemei rád szegeződnek, arcából szeretet sugárzik, de elmondja neked azt, amit füleid eddig még nem hallottak.


Giana Jessen: a Planned Parenthood egyik életben maradt "áldozata". A világ egyik legmegdöbbentőbb sztorija. Azt hallottuk, hogy az egyik magyar EP képviselőnő is elkezdett gyűjteni a Planned Parenthood halálgyár számára. Ők a világ legnagyobb és legkiterjedtebb abortuszklinikája. Dollármilliárdok folynak be az évi milliós terhesség megszakításokból (Usa évi 1.2 millió)  és a magzatok szerveinek kiárusításából (ez utóbbira is van bizonyíték). Tehát nincsen szükségük egy magyar ember támogatására, mert az a pár ezer dolcsi, amit az össze tud szedni a facebook-on, az bejön nekik másodpercenként. Azt javasoljuk a képviselőnőnek, hogy az abortusz-hazugság spiráljába bekerült anyukákat*** támogassák inkább. Azok érdekeit képviselje, akik kiküldték őt oda.

*** Akinek volt már terhességmegszakítása, az elvileg egy anyuka (jogilag nem), vagy legalábbis annak kellene, hogy legyen. Egy furcsa kategória: gyermektelen anyuka. Az az anyuka, akinek mondjuk három gyermeke van, de az elsőnél elvetélt valami okból kifolyólag, az mindig négy gyermekre gondol, és nem csak arra a háromra, akik előtte vannak.

mondjigentazeletre.hu

Pin It

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés